Lóvátett lovagok

Szerző: SHAKESPEARE

Fordította: Mészöly Dezső

A bemutató helyszíne: Madách Színház

© Fotó: Keleti Éva

Részlet az Esti Hírlap 1977. február 12-i számában megjelent írásból:

"[...] A Madách Színház kivételes élményt nyújtott. Kezdjük talán a színészlista előtt álló nevekkel. Valóságos hőse ennek a produkciónak Mészöly Dezső. Eddig is a színpadi fordítás nagymesterének ismertük. Hihetetlen érzékenységgel tudja ötvözni az igazi költészetet a színpadi beszélhetőség ideális követelményeivel. Rendkívül gazdag műfordítói munkásságában Shakespeare-jei mindig külön polcra, a legmagasabbra kerültek. De amit most művelt: bravúr. Talán nincs még egy darabja Shakespeare-nek, amelyben a szójáték, meg általában a nyelv embert jellemző, helyzetet és hangulatot ábrázoló, gondolatot kifejező szerepe ekkora helyet foglal el, mint éppen a lóvá tett lovagokban. A színpadról hallva a szöveget, úgy érezzük, az eredeti sem lehet kifejezőbb.[...]" Barabás Tamás

Mészöly Dezső: Nevek és címek (Megjelent a Film-Színház-Muzsika 1977. február 5-i számában)

A név mindig jellemző. Nem viselőjére, hanem arra, aki adta. Nem a gyerekekre, hanem a szülőkre.

Vannak enyhén romantikus hajlamú párok, kiknek magzatai Bulcsú, Szabolcs, Tünde, Gyöngyvér néven kerülnek az anyakönyve. Vannak patina-kedvelő családok is, ahol inkább Bálintokat, Gergelyeket, Orsolyákat, Fruzsinákat keresztelnek. Vannak aztán biblikus famíliák, ahol Ábeleket, Áronokat, Gedeonokat, vagy Racheleket, Sárákat, Leákat ringatnak a bölcsőben. Ne feledkezzünk meg a buzgó mozikedvelő családokról sem, ahol Marinák, Aniták kergetőznek a kertben... Nem folytatom a példálózást, kimondom inkább mindjárt e jegyzetek fő gondolatát: a cím ugyanúgy jellemző, mint a név: Elsősorban nem viselőjére - nem a műre tehát - hanem a "szülőre": alkotóra. Vegyük elő a legkézenfekvőbb példát! Hasonlítsuk össze Moliére és Shakespeare vígjátékcímeit! A francia mesternél a cím igyekszik pontosan és tömören tájékoztatni bennünket a darab témájáról. A fösvény, A képzelt beteg, Az úrhatnám polgár, A botcsinálta doktor, és így tovább... Nem is csak címek: címkék ezek, mint egy jól rendezett kiállításon a tárgyakra ragasztott eligazító cédulácskák... Egészen más fajta keresztapa Shakespeare. Ha ő vígjátékot ír, a vigasság és a játék már a színlapon elkezdődik. Különös neveket ad rakoncátlan gyermekeinek. Vígjátékcímei csak igen homályos információval szolgálnak, de igyekeznek jól megcsiklandozni a közönséget. Ahogy tetszik, Vízkereszt, vagy amit akartok, Minden jó, ha jó a vége, Sok hűhó semmiért, Lóvátett lovagok... Helyben vagyunk!

Persze, hogy a Madách Színház közelgő bemutatója adta kezembe a tollat. Miért Lóvátett lovagok a fordításod címe? - faggat a Hungáriában tanár barátom. Ezen a címen már játszotta egy zenésített Shakespeare-átdolgozásodat az Operettszínház. Ez musical-cím. A Madách most végre 

bemutatja (Magyarországon először) eredeti formájában is ezt a Shakespeare-vígjátékot! Miért is hagyod hát meg az eredeti címet, azt hogy Felsült szerelmesek! - Tévedsz, barátom, az eredeti cím nem ez, hanem Love's Labour's Lost. Ezt keresztelte el első magyar fordítója Felsült szerelmeseknek - nem valami szerencsésen... Tipikus Moliére-cím ez! Megmondja - elég pontosan - miről fog szólni a darab, (amire ez esetben semmi szükség), de elsikkasztja az alliterációt, s vele a nyelvi játékot. Mellékesen jegyzem meg: ez a Love's Labour's Lost olyan játékos cím, hogy további játékra serkent. A kiváló angol Shakespeare-színész, Sir Michael Redgrave éppen ebben a darabban lépett föl aznap este is, mikor kislánya megszületett. Az örvendetes eseményt egy virágkosárba tett céduláról tudta meg, melyet a felvonulás végén nyújtottak át neki. A papírosra ez volt írva: Love"s Labour's not lost! Hogy a szerelemi fáradozások valóban nem vesztek kárba s a kis cédula jó jövendőmondónak bizonyult, azt ma már könnyű belátni, hiszen a kislányt Vanessa Redgrave-nek hívják... A történet abszolút hiteles: magam hallottam Redgrave-től a tihanyi mólón, akkor, amikor Vanessa még az iskolapadot koptatta. Bocsánat a kitérőért - visszatérek a játékos címhez.

Határozottan úgy érzem, hogy ezen a ponton én voltam hívebb Shakespeare-hez. Nem is akkor adtam a Lóvátett lovagok címet ennek a komédiának, mikor zenés formában színre került, hanem már jóval előbb, akkor mikor megálmodott Shakespeare-kötetem számára kezdtem fordítgatni. Való igaz, hogy legelőször egy "musical"-plakáton jelent meg ez a cím Veszprémben (még az Operett-színház emlékezetes sikere előtt), ahol is a Petőfi Színház szintén musicalként játszotta ezt a komédiát. De lehet-e ez ok arra, hogy elvessem a jó címet most, amikor először kerül színre prózai színházban Magyarországon? A Shakespeare-kultusznak nálunk régi hagyománya van - aggodalmaskodott tovább az én barátom - ebbe a hagyományos címek is beletartoznak! 

- Sajnos - sóhajtottam. 

- Miért sajnos? Egy elveszett alliteráció még nem a világ! Kárpótol érte a patina nemes csillogása.

- Ne a patina csillogjon, hanem a játék! Ami ezúttal is elkezdődik már a színlapon. Én úgy érzem, Shakespeare címeiben nemcsak egy zseniális szerző, de egy zseniális színházi vállalkozó szelleme is ott kísért. S épp ezt szeretem bennük. S ezt szeretném magyar hagyománnyá tenni!

- Te egyedül? - Nem egyedül, másokkal együtt! Mikor a magyar Shakespeare-összkiadás készült, s először olvastam Jékely Zoltán ízig-vérig magyar és ízig-vérig Shakespeare-i fordításában a Makrancos hölgyet, fölkiáltottam: milyen kár volt megőrizni ezt az avult címet! Hiszen az eredeti cím: The taming of the shrew. Jékely remek fordítása fölé én inkább ilyesmit írnék: Ráncbaszedett boszorkány. Ez felelne meg az eredetinek! Megjegyzem, hogy a hagyományossá lett magyar Moliére és Shakespeare-címek általában kitűnőek. Milyen jó, hogy Kazinczy tolla alól annak idején ez szaladt ki: A botcsinálta doktor (szó szerint így hangzana magyarul az eredeti cím: önakarat ellenére orvos). S milyen remek Csiky Gergely telitalálata: Az úrhatnám polgár! S milyen jó, hogy Arany János sem tapadt a szavakhoz, mikor ezt írta a Midsummernight's Dream magyar fordítása fölé: Szentivánéji álom! Az ilyen hagyományhoz érdemes ragaszkodni!

Mikor idáig értem, észrevettem, hogy tanár barátom elunta tanári bölcselkedésemet s odébb állt asztalunktól. Most már csak egyetlen reményem maradt a meggyőzésére: abban bízom, hogy szombaton belelapoz a Film-Színház-Muzsiká-ba...

© Az Archívum előadásainál olvasható szövegeket Springer Márta dramaturg válogatta és szerkesztette.