Omán – gyalog a háború árnyékában

"Ezúttal egy olyan előadásra hívlak, amely történetének végét még én sem ismerem.

2021-ben gyalog keltem át a szíriai határtól egészen Szaúd-Arábia határáig, a Vörös-tenger partjáig. Heteket töltöttem egyedül a Közel-Keleten, sivatagban, hegyek között, beduinok vendégeként és úgy tértem haza, hogy tudtam: egyszer vissza szeretnék menni.

Azóta azonban megváltozott a világ. Jött a 2023. október 7-i terrortámadás Izraelben, a gázai háború, a ciszjordániai konfliktus, a libanoni harcok, majd az USA, Izrael és Irán közötti fegyveres konfliktus. Ezek miatt, évről évre távolabb került tőlem a visszatérés lehetősége. De úgy döntöttem, mindezek ellenére nem várok tovább és mégis visszamegyek. Ománba.

John Edwards, angol olajipari mérnök 16 évet élt Ománban. Évszázados, illetve évezredes, részben már elhagyott szamárkaraván-utakat, gyalogösvényeket és hegyi falvakat kötött össze egyetlen hosszú távú útvonallá és ezzel 2020-ra megalkotta az Arab-félsziget első hosszú távú túraútvonalát. Az ösvény egyik szakasza - egy régi szamárút -, például mintegy 3000 éves kereskedelmi útvonalhoz kapcsolódik. Az útvonal utolsó hét napjának egyes részeit, pedig valószínűleg rajta kívül senki nem járta végig korábban a helyi félnomád shawawiya pásztorokon kívül. Én most megkísérlem. 

Terveim szerint, közel egy hónapot töltök majd Omán ösvényein, körülbelül 550 kilométert és amennyiben a körülmények engedik, ennél is többet gyalogolva.

Utam a Hajar-hegység sziklavilágán vezet keresztül. Közel 3000 méteres hegyek, elhagyott ösvények, mély wadik és olyan szakaszok várnak rám, ahol nincs település, nincs út és még turistajelzés sem mutatja, merre tovább. Ahol a víz nem egyszerűen kényelmi kérdés, hanem a napi tervezés és főleg a túlélés egyik legfontosabb része. Egyetlen nap alatt a 36 fokos sivatagi hőségből, akár fagypont közeli éjszakákat is átélhetek és ahol egy csontszáraz wadi, néhány perc alatt tomboló árrá változhat, ha valahol fenn a hegyek között leszakad az ég. Ezúttal sem tudom, hogy mi vár majd rám, hiszen ez nem egy jelölt, sokak által teljesített útvonal. Körülbelül 100-200 túrázó járt eddig az útvonalon, de többségében, csak egy-egy szakaszán.

Nem tudom, sikerül-e minden, amit elterveztem. Nem tudom, hány kilométer lesz a végén. Nem tudom, hogy az útvonal, az időjárás, vagy a térség biztonsági helyzete mikor kényszerít majd újratervezésre egy olyan országban, amelyet az Egyesült Államok elnöke nemrég bombázással fenyegetett. December 22-én már ismerni fogjuk a történetem végét.

Mesélek majd Omán hegyeinek és sivatagjainak szépségeiről, azokról az emberekről, akikkel útközben találkozom. Arról, milyen érzés egy olyan útra indulni, amelyen ismét csak magamra számíthatok, ráadásul egy olyan országban, amely a háború árnyékában él.

De szeretném, ha ezen az estén valami másról is beszélnénk! Néhány nappal karácsony előtt találkozunk. Mi az előadást követően majd hazamegyünk a családunkhoz, feldíszítjük a fát, leülünk az ünnepi asztalhoz, és talán néhány napra kizárjuk a külvilágot. Közben nem is olyan messze tőlünk emberek millióinak vallástól, nemzetiségtől és attól függetlenül, hogy melyik oldalán élnek egy-egy határnak, egészen mást jelent majd ez az este.

Talán ezért is érdemes néha elindulni. Mert az utazás nemcsak azt mutatja meg, milyen nagy és színes a világ, hanem azt is, milyen sok minden van az életünkben, amit természetesnek veszünk, pedig határozottan nem az. A biztonság, az otthon, a család és legfőképpen a béke.

Gyere el, hogy megismerhesd azt a történetemet, amelynek végét, most még én sem ismerem!"

Camino Steve