Nem félünk a farkastól

Szerző: EDWARD ALBEE

Fordította: Elbert János

A bemutató helyszíne: Madách Kamara

© Fotó: MTI / Tormai Andor

Részlet a Hétfői hírek 1967. december 18-i számában megjelent írásból:

"Telitalálat. Olyan színházi este, melynek emléke tovább rezeg. És nem csak a darabtól. Igaz, huszonhét nyelven hódítja a világot egy fiatalember, Edward Albee első háromfelvonásos drámája: a "Nem félünk a farkastól" már a modernség klasszikusai közé emelkedett. Bravúros munka - friss és új, de egyszersmind a nagy európai hagyományt folytatja: Strindberget a véres viták színpadával, s a fekete komédiák tradícióját a kegyetlen humorral.

De most nem a darabról van szó elsőnek, legfeljebb arról, hogy magyar színpadon Elbert János bravúros fordításában úgy szólalt meg, mintha nyelvünkön írták volna; azzal a természetes dikcióval és lejtéssel, humorral és elevenséggel, ahogy színpadon mindig beszélnünk illene.

Az előadást akarjuk méltatni. Lengyel György, a darab rendezője, fiatalkori kísérletek után, ragyogó elemző készségét kitűnő gárdával bizonyította be. Különleges eszközöket a rendező nem használhatott. A díszlet konvencionális, s mindössze négy alak mozog a színpadon. Mozog? Inkább ül, tántorog, tébolyog, bóklászik: az egyetlen kellék, amit szakadatlanul használnak, a whiskys, - és konyakospohár, a ginespohár. S még ebben is szerény volt a rendező. Talán tudatosan, közönséges, olcsó poharakat adott a színészek kezébe, nem hasasat a konyakhoz, nem kupicát a spirituszhoz. [...]

[...] Kinek köszönhető? A rendezőnek, és a négy színésznek. És elsősorban Gábor Miklósnak. Első az egyenlők között: éllovas, lenyűgöz száguldó tempójával. Páratlan szuggesztivitásával pörgeti a mondatokat: olyan éjfekete elkeseredéssel, olyan tűzzel, aminek magyar színpadon alig találni párját. A darabot játszotta, és nem önmagát; a figurát mintázta, részegen és józanul, megtáltosodva, egy előadás kedvező körülményei között. A partnerei lépést tartanak vele, s ez azért is meglepően izgalmas, mert alakra, arcra, papírformára, talán nem rájuk szabták a szerepet. Ők szabták magukra. Tolnay Klári a lírai édesség utolérhetetlen művésze. Most - és kivált a harmadik felvonásban - az elkeseredés tragikumát szólaltatja meg érett és csillogó eszközeivel - olyan ősz pompázik a szavaiban, magatartásában, viselkedésében, aminek romlott-édes illata betölti a színpadot. Vass Éva. Amerikai közöny, fababa, sugaras ostobaság. Egy csöppet még merev, de ragyogó; szerény és visszafogott. S vele a színpadi férje, akinek darabos mozgása elfogódottságot sejtet - de ő is mindvégig aszerep, ő is az együttes része. Ritka élmény, nagy előadás" Ungvári Tamás

© Az Archívum előadásainál olvasható szövegeket Springer Márta dramaturg válogatta és szerkesztette.