Lear király

Szerző: SHAKESPEARE

Fordította: Mészöly Dezső

Közreműködött a TOMKINS együttes, Mikó Ilona és Bíró Rudolf ütőművészek

© Fotó: Keleti Éva

Részlet a Riport 1991. december 21-i számában megjelent írásból:

" [...] Huszti és kis suhanca! "Fázol fiam" Öleli magához a viharban Lear azzal a gyöngédséggel Bolondját, amivel Cordéliát kellett volna igazmondásáért jutalmaznia. Pusztaszeri Kornél hálásan bújik a felajánlott szívhez. Kettősük a legszebb emberi kapcsolatot, a szeretetet tükrözi. Hiszen erről van szó! A szeretetéhséget, - hiányt, a szeretetlenségtől való félelmet, a szeretet nélküli élet kegyetlenségét és torz vonulatait játsszuk el a Learben. Nem hősit, klasszikust, nem szobrokat, embereket! Bűneikkel, bájukkal és bűnhődéseikkel. Koncz Gábor Csókjai!Kétszer csókolja meg Cordéliát, titkos, szívének álomasszonyát. A száműzetésbe induláskor búcsúzóul, a háborúban, Lear ápolásakor, a találkozáskor. Ebben a csókban nincs érzékiség. Az ajkak puhán, szerető tisztelettel találkoznak össze. Az érintés gesztusértéke győz az érzékek felett. Koncz a darabban egyszer ráhajlik mestere, Lear kezére is, amikor álruhában köszöni meg a kései felismerés bánó szavait. Így búcsúzik el az élettől is, amikor a gazda halála után, mint egy sógun, önkezével vet véget életének. Huszti halála!Mint a fák, állva hal meg. Úgy bódul a halálba, hogy egy sóhajtással úszik el a lelke. Úgy áll, mint egy szomorú szelíd síremléke a történetnek. Szeretni és gyászolni kell őt. Megtisztulva, vétkeitől elválva megnemesedve költözik a másvilágra! [...]" Tatár Eszter

© Az Archívum előadásainál olvasható szövegeket Springer Márta dramaturg válogatta és szerkesztette.