Boldogtalanok

Szerző: FÜST MILÁN

A bemutató helyszíne: Madách Kamara

© Fotó: MTI / Keleti Éva

Levél Pártos Gézának

Drága Géza! Megbeszélt utolsó találkozásunk elmaradt, így most a dialógus helyett csak monológot mondhatok. Te nem válaszolsz, legalábbis nem hallhatóan, kérdéseimre adott válaszaidat csak én vélem hallani, vagy azokból a régebbi feleleteidből próbálom összefoltozni őket, amelyeket régebbi kérdéseimre adtál. Egy alkalommal boldog embernek mondtad magad, mert büszke voltál gyerekeidre, és hálás voltál mindazért, amit kaptál tőlük. Boldognak mondtad magad azért is, mert csodálatosnak vélted, hogy - amint Te mondtad - egy ma már elfelejtett, szegedi színésznő fia, folytathattad az édesanyád mesterségét, és oly sokat kaptál a Színháztól. Természetesen, mint akkor, ma is tanúként kiegészítem: Te adtál nagyon sokat a magyar színháznak, s tudom: az angol és izraeli színháznak is, nekik főleg tanítványaidon keresztül. Igen, a tanú mondja, aki még régebbi, mint a barát. A tanú első nagy színházi élményei között emlékezik az Erdőre a régi Nemzetiben, majd a régi Madách Színház különböző színpadain 1969-ig A kertész kutyájára, a Rokonokra, a Liliomfira, a Rómeó és Júliára, Sarkadi Imre és Füst Milán műveinek ősbemutatóira, különösen a nagyon sokszor látott Elveszett paradicsomra, az Oszlopos Simeonra és a IV. Henrikre. (Az Oszlopos Simeont csak úgy lehetett bemutatni, mivel a Kamaraszínházban nem engedélyezték, hogy a próbateremben stúdiószínház létesült. Úgy is neveztük egy ideig egymás között, hogy az Oszlopos Simeonról elnevezett Stúdiószínpad.) Sorolhatnám tovább emlékezetes rendezéseidet, de mit ér a sorolás a csodás színészek, az érzések és színek nélkül - s ezeket csak az emlékezet őrzi… Nagyon, nagyon gazdag világ volt a Tied, amelyben nem volt kérdés: előbbre való-e az író, mint a színész, vagy netán a rendező. A Te mindig kereső, játékos szellemed, puck-i varázslatod gyönyörű színházi előadásokat teremtett nekünk. Sarkadi Imre Neked köszönhette első bemutatóit, és Füst Milán megérhette, hogy Te felfedezted és értőn színpadra teremtetted nagy műveit, a kor színháza által addig meg nem értett és sokáig színpadról eltanácsolt műveket: a Boldogtalanokat, a Catullust és a IV. Henriket. Az én számomra különleges öröm volt Veled beszélgetni, hallgatni emlékeidet, akármelyik előző életkorszakodról beszéltél. Érzelmesen és finom humorral idézted az eseményeket, az embereket. Azoknak is megbocsátottál, akiknek alig lehetett megbocsátani, mert nem akartál és nem tudtál haraggal élni. Ritka örömöt adtak nekem ezek a beszélgetések azért is, mert felidézted nagyon-nagyon szeretett színészkollégáidat, akiknek kevés rendező volt szeretőbb és értőbb társa és rajongója egy életen át, s akik közül sokkal nekem is alkalmam volt két évtizedig együtt dolgozni. Próbáidról is sokat hallottam tőlük, jól emlékszem, amikor Tolnay Klári felidézte: ha egy-egy próbán nem voltál Magaddal vagy velük megelégedve, hipp-hopp egy gyors fejenállást produkáltál - ez felfrissített, és többnyire meghozta a megoldást is. A színészi test és gesztus kifejezőerejének és a pszichológiának kevés inspiratívabb ötvözőjével találkoztam, mint amilyen Te voltál. Igen, most már múlt időben beszélek - egy sor kérdést nem tettem fel Neked, s a válaszokat sosem fogom megismerni. Drága Géza, búcsúzik Tőled a tanú, és búcsúzik a barát. Fiatalon nagyon sok különleges élményt, majd később nagyon sok személyes bátorítást kaptam Tőled mint pályakezdő és később mint kollégád a Madách Színház két olyan periódusában, amelyekre éppen a te előadásaid miatt is úgy emlékezünk, mint a színház nagy korszakaira - és később, ha a távolból is, beszámolóid alapján követhettem munkádat és sikereidet. Akkor, 1970-ben, nem sokkal azután, hogy megszakítottad itthoni pályádat, igennel válaszoltam Neked a Trafalgar téren, amikor azt kérdezted, ugye nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ötvenhárom évesen újra kezdd a pályádat... Igen, nagyon nagy bátorság kellett ehhez. A londoni, manchesteri és tel-avivi komoly eredmények és sok-sok magyar tanítványodhoz csatlakozó ottani tanítványaid hálás, ragaszkodó szeretete igazolta is, hogy érdemes volt bátornak lenned. És igazolta elhatározásodat két gyermeked sikeres, nagyívű pályája is. De mindehhez hozzá kell tennem, hogy a magyar színház nagy kárát vallotta hiányodnak. Nagyon hiányoztál itthon, a színházban és a főiskolán, mert nagyon sokat tudtál volna adni mindannyiunknak, tanítványoknak, színészeidnek, barátaidnak és a közönségnek egyaránt. Igaz, amit Te tudtál és amit Te adtál, sose tartozott a szakma és az úgynevezett protokoll elismerésének körébe, csoda volt, ha egyáltalán jó szót kaptál érte, de mi mindannyian akkor is tudtuk: milyen ritka értéket kaptunk mindig Tőled. Amikor hazatértél, alakulóban levő, más világ fogadott; sok minden megváltozott, sok minden nem, és sok minden sose fog. Te még adtál nekünk egy- két színpadi varázslatot, az egyiket éppen Debrecenben: a Kreutzer-szonáta gyönyörű, nagy sikerű előadását. Az előadás fényképezésekor arra kértelek, engedd meg, hogy Rólad is készüljön felvétel a színészekkel, akiket Te, éppúgy mint tanítványaidat, mindig gyerekeidnek neveztél. Így született meg az a kép, amelyen Te játékosan a kellékhegedűt állad alá szorítod, és hegedülsz. Ez a kép is velem van naponta, mint ahogy velem marad minden, amit együtt átéltünk, és amiről az évek során beszélgettünk. És ezzel nagyon sokan vagyunk így… Drága Géza, most és itt befejezem a monológot, de tudom: magamban folytatni fogom én is, és mások is folytatni fogják. És szellemedet, tehetséged és alkotásaid emlékét is megőrizzük, amíg vagyunk.

Lengyel György

(Elhangzott 2003. szeptember 23-án, Pártos Géza temetésén.)

© Az Archívum előadásainál olvasható szövegeket Springer Márta dramaturg válogatta és szerkesztette.