1967-ben kerültem be a főiskolára. Semmit sem tudtam a színházakról és a színházi emberekről.

Amikor kiderült, hogy Ádám Ottó osztályába vettek fel, azt éreztem, ez így van rendjén (őt sem ismertem), és, hogy nem véletlenül nem sikerült a felvételim egy évvel azelőtt.

Máig is így érzem.

Megtanultam, hogy kell hozzáfogni egy munkához, és hogy lehet hazugságok és faksznik nélkül létezni.

Soha nem kért olyat sem órán, sem vizsgarendezéskor, ami erőszakot tett volna az emberen.

Amikor még csak jeleneteket próbáltunk, talán másodikban, mindenki minden szerepet megtanult, és vizsgán mindenki azt játszotta, amit legjobban szeretett, és persze abban volt a legjobb. Mindenkinek épp az jutott!

Nem kellett bizonyítani, csak rendesen dolgozni.Észrevétlenül, finoman irányított és ezzel a legmélyebbre hatott.

Bár több, mint harminc éve nem találkoztunk, tudom, hogy minden munkámban jelen van.

Andai Katalin