Drága Tanár úr, Kedves Ottó!

Már a megszólítás is nehezen ment, folyton Cordéliára gondolok. Mi is lenne megfelelő? Mindig is nehezen fogalmaztam a szeretet szavait, most sem könnyebb. Szemérem ez vagy zárkózottság, mogorva volnék? Nem voltam egyik sem soha. Különös éppen olyan emberhez szólni a szeretetemről, aki azért volt fontos nekem, mert a bizalmába fogadott, figyelemre méltatott, szeretett. Mit jövök akkor én az enyémmel? Különben is milyen szeretet az, ami csak úgy van bennem, de nem mozog, nem működik. Él az, van egyáltalán, lehet? 

- Igaz újra és újra eszembe jutsz, gondolok rád, felhívnálak telefonon, kezdeményeznék beszélgetést, mondanám: mi van, kérdeznélek, sőt dicsekednék, de nem merem. Félek felvenni a kagylót, félek zavarni, mondom, és hallgatok, folyton halogatom. Most mégis szólni kell, hisz 80 éves lettél, nagy kor az! 

Akkor tehát:- Isten éltessen tanár úr egészségben, adjon örömet és kedvet, amihez! Az ünneplők csokrába hadd fűzzek egy szálat, a hátuk mögött állva hadd mormolom halkan: én is köszönöm. Köszönöm, hogy észrevettél, hogy tanítottál, figyeltél rám, hogy elnéztél és kedved telt bennem, köszönöm. Ha volt nekem olyan, Te voltál a mesterem.

Puskás Tamás