Ádám Ottó 80. - Löffler István

2023. június 16., péntek Ádám Ottó 80. - Löffler István


Direktor Úr 80 éves lett.

Visszagondolva a régi évekre, nekem elsősorban a tőmondatnál is alig bővebb megjegyzései, instrukciói a legemlékezetesebbek. Pontos találatok voltak.

Amikor visszavonult, kollégám küldte neki a havi műsorokat, majd egy idő után el-elfelejtette, és így néha műsor nélkül maradt. Egy telefonbeszélgetésünk alkalmával megemlítette ezt, s azt mondtam, majd én küldök neki ezentúl. így is történt. De aztán én is elfelejtettem. Csöng a telefon: „Ádám Ottó. Most melyikük nem küld nekem műsort?"

A történetre, amit most elmondok, mindig röhögve gondolok vissza.

A 80-as évek elején történt, amikor máig tisztázatlan okokból kineveztek a Madách Kamara művészeti titkárává.

A Kamara átépítése utáni megnyitó díszelőadás délelőttjén egy fontos levelet kellett elküldenie, s szólt, hogy diktálni fog. Ma sem tudok jól gépelni, de akkor egyáltalán nem tudtam. Szó nélkül befűztem a papírt a gépbe, s reszketve vártam, hogy diktál. Ahogy ez lenni szokott, egy átépítéskor az utolsó pillanatokban is akadt javítani való. A szobámban is szorgoskodott egy munkás, aki a padlószőnyegen egy tenyérnyi foltot igyekezett eltüntetni. Elkezdődött a diktálás, de gépelési sebességemet látva úgy döntött, hogy a fennmaradó időket a szöszmötölő melóssal folytatott beszélgetéssel tölti ki. A pacák egy kicsit furcsán beszélt, ezért Direktor Űr úgy döntött, hogy ez egy lengyel vendégmunkás, és németül kezdett el vele társalogni.

Csakhogy én tudtam, hogy az ürge nem azért beszél furcsán, mert lengyel vendégmunkás, hanem mert süketnéma. Végül lassan elkészült a levél, és boldogan megállapítottam, hogy egyetlen hiba nélkül. Dátum, aláírás, s átadtam neki a kész művet.

Szerencsére elolvasta. Röviden ennyit mondott: „Én az Ottót nagy o-val írom."

Egy kanyarintás a tollával, majd aláírta. Helyreállt a rend.

Direktor Úr!

Születésnapján tisztelettel és szeretettel gondolok Önre. Jó egészséget kívánok!

Löffler István, a volt Madách Kamara volt titkára