CSAK JÁTÉK ?

Bródy Sándor: A medikus. Első rendelkező próba. A színészek, kezükben szerepükkel, helyüket keresik, ismerkednek a díszlettel. Velük szemben egy kis asztalnál Ádám Ottó és én az újdonsült asszisztens. Az asztalon a nyitott rendezői példány, a szöveg mellett a színpadi mozgások elképzelt vázlata. Néhány mondat után elképedve látom, hogy Gábor Miklós – anélkül, hogy erre bárki kérte volna - az asztalnak pont ahhoz a sarkához lép, ahová a rendező azt otthon elképzelte. Igen, most már biztos voltam benne, jó helyre kerültem.

Szinte napra ötven éve, hogy megismerhettem Ádám Ottót. – Gimnáziumi éveimben is sok-sok estét töltöttem a Madáchban. A kitűnő színészek jelmezes játszadozásai között a meg-világosodás erejével hatott rám a hamar betiltott Széchenyi és az Anna Frank naplójának előadása. A Széchenyiben az 56 előtti villámsugarak fényében láthattunk rá egy rövid pillanatra a szörnyű sorsú ország valódi jelenére. Anna Frank történetéből pedig kisemberek rettegésének és szenvedésének mélyen megélt súlya nehezedik múltunkra.

Ki ez az ember, aki elénk tárta mindezt? Milyen titkokat hordoz magában? Tizennyolc éves fejjel úgy gondoltam, mihamarabb végére járhatok a talánynak. – Harminc évig éltem mellette, de ez az idő úgy látszik nem volt elég erre.

Túl korán – 6o évesen – fogta a kalapját, eladta kocsiját, a leányfalui béke szigetét, elköszönt tőlünk és polgári nyugdíjasként hazasétált a Galamb utcába.

Most, újabb húsz év után, megpróbálom néhány sorban összefoglalni azt a keveset, amit tudni vélek róla.

Időszámításom kezdetén hárman voltunk asszisztensek a Madáchban. Számunkra a színház menedékhely is volt, azt jelentette, mint Széchenyinek Döbling. Valamennyien 56 fizikai vagy szellemi sérültjei voltunk. Turán Robi – ma író és múzeumigazgató – évekig gyűjtötte az anyagot, interjúkat készített, könyvet készült írni Ottóról. Müller Péter – ma író és dramaturg – így kezdte. Messzire jutott a férfi és a női lélek kutatásában. De nemcsak minket izgatott személyisége. Az állandó érzelmi túlfűtöttségben élő fiatal színészek a titkot a rejtélyes Erdélyben keresték, székely lófőként tisztelték. Ma már úgy gondolom, hogy az emberi érték titkaink összességében is kereshető.

Nehezen szakadt el előadásaitól, de nem nézte, jelenlétével őrizte munkáját. Ritkán adott instrukciót. Nála a rendezés nagy része abból állt, ahogy a próbákat bevezető hosszú, szabad beszélgetéseket a darab kérdésfeltevései felé irányította. Legszebb estéinek egyike az Éjjeli menedékhely sokszólamú békéjének megteremtése volt. Így érte el, hogy sok száz ember lélegzete akadt fenn amikor meghallotta saját legbensőbb kérdését a tolvaj szájából. Vászka Pepel megrángatta Luka karját a kemencén: Felelj nekem öreg, van-e isten? / Huszti Péter és Pécsi Sándor. /

Szemérmes csodálattal imádta színésznőit. – A Menedékhely egyik öltözéses próbáján óriási hibát követtem el. Félreértettem egy instrukciót és arra kértem Domján Editet, hogy miután a féltékeny Vaszilissza bosszúból leforrázza a lábát, a nyílt színen húzza le félig a harisnyáját. Ottó felháborodva őrjöngött. A félelmetes percek után megértettem, sohasem szabad kiszolgáltatni a színész testét.

Egyetlen alkalomra emlékszem még, amikor szabad folyást engedett érzelmeinek, mégpedig az egész társulat előtt. A Tanner John házassága már régóta a színház legnagyobb sikerű vígjátékaként futott, amikor egyik este benézett Pécsi Sándor jelenetére, és a szünetben azonnal a társalgóba rendelte a színház minden jelenlévő tagját. Sanyi tündérien játszotta a főpincérből szerelmi bánatában útonállóvá lett fűzfapoétát, aki csak azért rabolt el embereket, hogy felolvashassa nekik Lujzához írt verseit. Ezen az estén talán a közönség végeláthatatlan nevetéshullámain úszva félresodródott, elkezdett jidlizni. Ottó prófétai haragja megdöbbentette a jelenlévőket, Sanyi megvert kiskutyaként lapított. Soha többé nem történt ilyen. Pécsi Sándor, ez az ezer színben sugárzó komédiás és nagy erejű drámai művész, rövid életében Ottó szinte minden előadásának főszereplője volt. A Pillantás a hídról próbáin Eddie-ként a szűk térben - nevelt lánya iránt érzett elfojtott szenvedélye ketrecében - toporgott, sistergett. Ottó valamiért elégedetlen volt vele. Egyszer csak felállt, odament hozzá, a lábaihoz kuporgott a földre, és erősen átfogta a színész térdeit. Sanyi mozdulni sem tudott. Mondd tovább a szöveget – vetette oda a rendező. És megszületett Eddie Carbone. A bemutatón a mocorgás helyett végtelen energiája tűzhányóként robbant. – Ennyit egyúttal a lefúrt lábú színészetről is, mint elméletről.

Sok nagy tehetségű, különleges ember élt közöttünk. Mensáros László a legnagyobbak közé tartozott. – Nyugodtan adj borravalót, abból élek –recsegte szégyentől égő tekintetemre a margitszigeti Casino teraszán elém téve a korsó sört – pincérként – politikai szilenciuma idején. A Madách Kamara átépítése idején az Egyetemi Színpadon mutattuk be az Öltöztetőt Mensárossal és Haumannal. Boldog vagyok, hogy én tervezhettem a díszletet. Laci nem volt könnyű ember – lehet olyan egy színész? – a másfél hónap alatt teljes világnézeti és filozófiai fegyverzetét bevetette, hogy... – miért is? A darab szerint is ő volt a színészkirály – Ugye kisfiam?! – mi lehet ennél több? - Hogy ezen túl is, és mindig! – a végső hódításra készült. Rendezője bölcs nyugalommal tűrte a néha öniróniába forduló, lázas szavakat. Tudta, hogy Lacinak itt szüksége van erre a túlfeszültségre. 

Engem vigyen fel a padlásra! – a mindannyiunkban élő, kitörni vágyó kiáltás a szeretet, a szerelem önzése, csodája és szörnyűsége, a téma végigvonul Ottó pályáján. Ide tartozik a nagy felfedezés, a sok buta gonoszkodás után Jágó szerepének értelmezése. Huszti Péter a megbántott barát, parancsnoka szeretetének visszaszerzéséért küzdött alakításában. Csak szerelemből lehet színházat csinálni.

Emlékek fonadéka még az Othellóról. – Tímár József - a régi Nemzetiben - féltékeny fájdalmában vad átéléssel püföli a márványoszlopot - meséli Ottó. Nádasdy a rendező hangja a sötét nézőtérről: Jóska, ne üsd, papírból van!

Esténként, előadások után gyakran kísértük haza végig a körúton, a Kossuth Lajos utcán. Néha beültünk a Kárpátiába, vagy a Százévesbe egy pohár borra, egy falat sajtra. A felhevült aktorok szívesen szellőzködtek a csendes éjszakában. A beszélgetések – nevezzük így egyszerűen a kimondatlan mondatok, rejtett félelmek sorát – titkok ajtaját nyitogatták. Meddig szabad elmenni a színésznek az azonosulásban, hogy tovább élhesse életét, hogy haza tudjon menni. Csak játék! – intette őket furcsa, groteszk mosollyal az arcán.

Halálos játék volt a Bodnárné. Manyika a halál árnyékában oroszlánként küzdött szeretet- és szerelemféltésből testvérgyilkossá vált fiáért. A nagy magányos, aki az élettől soha nem kaphatott gyereket, Husztiba, mint legvalódibb fiába kapaszkodott élete utolsó perceiben. – De emlékezzünk vidámabb arcára is: Kicsit szép a babuci – súgta Márkus Lacinak Lenin üvegkoporsója előtt.

Igen, elkövetkezett az a szörnyű év. Három nagyszerű játszótárs dőlt ki szinte egyszerre a csapatból. Meghalt Pécsi Sándor, Domján Edit és Kiss Manyi. Ádám Ottó igazgatói és rendezői pályájának csúcsán hamuszürke arccal ült egy sarokban egyedül, némán.

A történet nem zárult le, mert velünk volt Tolnay Klári. Ki gondolta volna a békebeli csicsergő úrilányról, hogy még nyolcvan évesen is meghatározó mércéje lesz a magyar színházi életnek. Korokon átívelő szépsége, ízlése és műveltsége az Ádám Ottó-i szép színház emblémája. Kevés ilyen harmonikus pályaképpel találkozhatunk a világon. Azt hiszem, tehetségének legkülönösebb, egyben legértékesebb része színpadi egyensúlyteremtő képessége volt. Így lett megkerülhetetlen pillére minden kor, minden rendező szereposztásának. Tökéletes partnere volt a régi világ úri finomságát hordozó Páger Antalnak és Uray Tivadarnak, az új hangot megütő Tímár Józsefnek, a lángoló Darvas Ivánnak, az intelligens Gábor Miklósnak, a szangvinikus Pécsi Sándornak, az ironikus Mensáros Lászlónak, vagy a már támogatásra szoruló Kállay Ferencnek és Szabó Sándornak. Színháztörténeti esemény volt a Pillantás a hídról estéin ahogy száraz szemmel, csak konyharuháját gyűrögetve egyre mélyülő sebekkel hallgatta Pécsi önkínzó monológját.

A Kései találkozás ama nevezetes premierje után – amikor az örök játékostárs Mensáros Laci ötletére hintón húztuk végig fáklyásmenetben a városon – az egyik csendes estén bekopogtam öltözőjébe. Fotósorozatot készítettem róla egyik díszletem kellékéhez. Ennek alapján festette meg Gyémánt László a portréját. / Ma már a Tolnay Szalon falát díszíti. / A fotózást előre megbeszéltük. Csodálkoztam, Klárika festék nélkül, vékony kis sminkköpenyében fogadott, előtte az elmaradhatatlan pasziánsz. – Csinálja csak nyugodtan! – Szinte minden nap találkoztunk, mégis meglepett a törékeny kis test, az ezer ránc. Honnan jött az erő, a mérhetetlen türelem a hosszú pályához?

Ő volt az első, akit megkérdeztünk, mit tegyünk, hogy direktorunk közölte elhatározását – visszavonul. Aztán összeült a kupaktanács, – a „királycsinálók” – hogy megmentse, továbbvigye Ádám Ottó színházát.

Götz Béla