Ádám Ottó 80 éves

Szeretett mestere, később barátja születésnapjára emlékezve Ádám Ottó cikket írt a Pesti Műsorba. Első mondata így szól: „80 éve született a huszadik század legnagyobb magyar színházrendezője Gellért Endre”. Ezzel a felütéssel a cikk szerzője - szándékosan vagy öntudatlanul - a maga helyét Gellért mellett jelöli ki a magyar színháztörténetben.

A két életmű párhuzamba állítása, az alkotói credókban fellelhető azonosságokra való rámutatás semmiképpen sem egy születésnapi köszöntő sorai közé való, kereteit szét is feszítené. Egy azonban bizonyos: művészi és emberi vonatkozásban mindkettőjük életműve meghatározó és példaértékű.

Mi a közös bennük? Talán a nyom, amit hagynak maguk után? Talán az, hogy munkásságuk során kiemelkedő előadásaikkal társulatokat teremtettek és tartottak össze? Hogy tanítványok sorát bocsátották útjukra, kik közül sokan ma már színművészetünk kiválóságai…? Talán mindegyik. 

Egy azonban biztosan közös, hogy színészeikkel, tanítványaikkal róluk beszélve ugyanazt a szeretetet és hálát látom és érzem áradni mindkettőjük felé.

Ádám cikkének záró mondata így hangzik: ” De a nyolcvan éves Gellért újra itt van velünk, együtt ülünk a Keszelyben, és velünk nevet a tréfáinkon. Csak a belőle áradó fényt nem látjuk, csak élete értelmét feledjük. Szégyenünkre.”

 Mi, sokan, Ádám Ottó élete értelmét nem feledjük. Nincs miért szégyenkeznünk.

Arról a bizonyos fényről pedig csak azok tudnak beszélni, akik látják is. És akik látják maguk is sugározzák.  

Drága Ottó, sugározd hát minél tovább felénk ezt a fényt. Hiszem, hogy látjuk, érezzük is! 

Isten éltessen!

És még egy mondat a teljességhez. E gazdag és hosszú művészi pálya aligha teljesedhetett volna ki ily töretlenül odaadó és hűséges Társa, gyermekeinek anyja, Mari nélkül. Az ő neve is foglaltassék e köszöntő fényszövedékébe.

Gellért Péter