A rendező halhatatlansága

Csak most értem, mi jelentette Ádám Ottó számára a színház lényegét: a figyelemnek zavartalannak, osztatlannak kell lennie. A színész részéről nem lehet benne semmi szándék, törekvés, akarat, hiszen mindig és újra meg újra fel kell tudnia fogni az éppen születőt. A jelenlévő másik embert. Mindent, amit közöl. Mozdulatait, szavait, hallgatását és elhallgatását - mindent. E nélkül nem megy, nem mehet. Ha van valami szándékom - bármi az! - elvesztettem az életet. Akadályozom, hogy valami eleven történjék. Ezért a jó rendező alapvető intenciója a bizalom. Bizalom, hit - ez biztonságot, bizonyosságot jelent! - a színész jelenlétében. Ez a képesség a befogadó figyelemmel, a még meg nem formálttal azonos. A fantázia csak akkor tud működni, ha nem zavarja semmi más. Mondhatjuk úgy is: látás, mely tapasztalja a Szó létesülését. Ez hoz létre kapcsolatot két ember között, ez adja a játék biztonságát. Most veszem észre a másikat. Mit kell tennem? A válasz egyszerű: semmit. Nekem semmit. "Passzívnak" kell lennem? Figyelnem kell. Érzékelnem kell a partnert. S akkor nem juthat eszembe "más". Nincs rá idő, nem merülhet fel bennem kész, már gondolt ötlet. Nyitottan kell fogadnom a születő pillanatot. A fantázia működése persze nem a színpadra lépés pillanatában veszi kezdetét, jóval előbb. Ha a képzelet működik - ez nem elérhetetlen, de korunk beteggé silányította -, ha a fantázia a szerep környezetében él - előkészíti a megszólalás hitelességét, akár egyetlen, igaz, képzeleti képpel. Hosszú történeteket végiggondolhatunk egyetlen pillanat alatt. Mint a valóságban. Hogy ez megtörténjék: a színész figyelmének üresnek kell lennie. Hogyan is lehetne másképp? Helyet kell hagynia a születőnek, újnak, váratlannak. Ezen a ponton nyílik ki az érzékelés. Nem a magam - a másik irányába: a legteljesebb mélységekig. Két ember kölcsönös üressége a színházi kapcsolat lényege. Ha maszat, szándék vagy magyarázat, netán illusztratív felmutatás kerül a színészi figyelem homlokterébe - a helyzetek mérgezetté, halottá válnak. Kiszárad belőlük a tápláló élet. Pedig az Élet - álljon itt ezúttal nagybetűvel - a lényeg. Ettől melegedett át a szívünk Ádám Ottó előadásain. A születő emberi kapcsolat adta ennek a színháznak a biztonságát. Nagyobb biztonság ez, mint bármi okoskodás, teória, szerepről vagy színjátszásról való tudás. Ádám Ottó ezt a mindennapok színjéről nem kikövetkeztethető valóságot látta, ismerte, tapasztalta. 

"Szent őrületben a költő szeme

Földről az égre, égből földre villan,

S mig ismeretlen dolgok vázait

Megtestesíti képzeletje, tolla

A légi semmit állandó alakkal,

Lakhellyel és névvel ruházza fel."

Ha a színész üres: képzelni képes. S csak akkor. Vélemények, magyarázatok, elméletek, hipotézisek - láthatóvá válnak, ha rájuk figyelünk. Az ember nem csaphatja be magát. A színházban az történik, amire a színész figyelme irányul. De mi köze ennek Learhez, Hamlethez, Othellóhoz? Semmi. Ha ezt nem vesszük észre - kilátástalan helyzetbe hoztuk magunkat. A "szent őrülethez" hozzá tartozik a "föld". A józan alap. Csak aki az "ürességet", a "légi semmit" ismeri, az képes önösség nélkül egy jelenléti történést szolgálni. Ott valami új történik: megszabadulunk magunktól, a magunk felé forduló figyelemtől. Ez gyógyít. Élet, de nem a köznapiság, hanem a képzelet síkján. Számíthatatlan, eleven történés. "Ég." Színház.

Ádám Ottó látszólagos "passzivitása", hallgatása ennek az eleven Szónak ágyazott meg, e "légi semmi" szolgálatában állt. A szavak forrásvidékénél, a jeleneteket összekapcsoló nagyobb szónál volt jelen. Innen születnek a színjáték élő pillanatai. Valakinek meg kell őket hallani. 

• PEPEL... Ide hallgass, öreg. Van Isten?
• Luka hallgat, mosolyog.
• BUBNOV Az emberek úgy élnek... mint a vízen úszó forgácsok... Építik a házat... és a forgácsok elúsznak...
• LUKA (csendesen) Ha hiszel benne, van, ha nem hiszel benne, nincs… Amiben hiszel, az van...

Hányszor jutott eszembe ez a pillanat abból a régi, Ádám Ottó rendezte Madách színházi előadásból! Ahogy Pécsi Huszti szemébe néz, ahogy mosolyog, ahogy kifeszül közöttük a csend. 

Azt a pillanatot Ádám Ottó figyelme tartotta. 

Ami akkor élt, él bennem ma is. Számomra ez a rendező halhatatlansága. 

Fenyő Ervin

1. Shakespeare: Szentivánéji álom V. felvonás, 1. szín; Arany János fordításában. 

2. Gorkij: Az éjjeli menedékhely II. felvonás, Gábor Andor fordítása.