Ottó, drága!

E kerek évforduló alkalmából szeretném megköszönni neked azt a 18 boldogságos évet, amit a Madách Színházban töltöttem.

Szeretném megköszönni, hogy egy gágogó kacsát megtanítottál repülni, és olykor még hattyút is sikerült belőle csinálni. De nem vasvillával böködted, szúrkáltad, nem éreztetted soha, hogy gágog a vízen, hanem végtelen türelemmel és szeretettel elhitetted vele, hogy már felkészült a csodálatos repülésre. Így jöttek létre azok az előadások, amelyekben veled dolgozhattam. Boldogságos és csodálatos volt!!! 

Aztán a kacsa elszemtelenedett, és azt hitte, egyedül is tud repülni. Nem tudott. Nem baj…

Ahogy a Gellérthegyi álmokban mondja a lány :

„ Csak nyár legyen, csak Duna legyen, a Dunán hidak, és jöjjön egy hajó, és a hídnál hajtsa le a kéményét, és mély tisztelettel emeljen kalapot NEKED. 

És tél legyen, és vágj kupán egy hógolyóval, és szálljon, röpüljön a ródli, és…

Nagyon sok boldogságot kívánok neked szeretettel:

Almási Éva