December 31-ig elmaradnak előadásaink!

2020. november 9., hétfő December 31-ig elmaradnak előadásaink!


Kedves Nézőink!

Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni, hogy március óta a korábbinál is nagyobb szeretettel tartottak ki mellettünk, amikor lehetett, jöttek az előadásainkra, vagy éppen a Madách Színház online előadásait követték. A Madách Színház online színháza novembertől újra várja Önöket, műsorunk itt olvasható.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy mától, 2020. november 9-től 2020. december 27-ig a Madách Színház Nagyszínpadára és Stúdió Színpadára meghirdetett előadások elmaradnak.

Szeretnénk biztosítani Önöket, hogy a kényszerűségből elmaradt előadásaink okán Nézőinket nem éri kár.

Az elmaradó előadásokra váltott jegyek esetében az alábbi lehetőségek közül választhatnak:

1. Jegyüket ajándékkártyára cseréljük, amely 2021. december 31-ig felhasználható a Madách Színház bármelyik előadására.

2. Amennyiben jegyeiket szeretnék visszaváltani, megtehetik 2020. december 27-ig.

3. Abban az esetben, ha megváltott jegyük árával támogatni kívánják a Madách Színházat, azaz nem óhajtják sem visszaváltani, sem ajándékkártyára cserélni, kérjük, tudassák ezt velünk írásban. Köszönettel fogadjuk nyilatkozatukat felajánlásukról a szervezes@madachszinhaz.hu címen.

Mi a teendőjük?

I. Amennyiben online vásárolták jegyüket, munkatársaink e-mailben megkeresik Önöket. Kérjük, válaszlevelükben közöljék döntésüket, addig legyenek türelemmel.

II. Amennyiben bármelyik pénztárunkban vásárolták jegyüket, akkor az alábbiak közül választhatnak:

a.    Kérjük, hogy a jegyet fotózzák le és küldjék el a szervezes@madachszinhaz.hu címre, és közöljék szándékukat (ajándékutalványt kérek, a jegy árának visszafizetését kérem, vagy lemondok a jegy áráról a Színház javára). A levél tárgyában jelöljék meg az elmaradt előadás címét és dátumát. A visszaváltás esetén kérjük, a bankszámlaszámukat is szíveskedjenek megadni. Ezt követően szükség esetén munkatársunk felveszi Önökkel a kapcsolatot, és kérésüknek megfelelően intézkedik.

b.    A jegyüket személyesen a Madách Színház jegypénztárában is visszaválthatják 2020. december 27-ig hétköznaponként 10.00-18.00 óráig, a Budapest, VII. Erzsébet krt. 31-33. szám alatt.

AKÁR ONLINE VÁSÁROLTÁK A JEGYET, AKÁR JEGYPÉNZTÁRBAN, KÉRJÜK, VEGYÉK FIGYELEMBE, HOGY A JEGYEK VISSZAVÁLTÁSA VAGY AJÁNDÉKKÁRTYÁRA CSERÉLÉSE 2020. DECEMBER 27-IG LEHETSÉGES!

A 2020. december 27. utáni időpontra kitűzött előadások megtartásáról vagy lemondásáról a járvány alakulásának függvényében döntünk. Amennyiben kénytelenek leszünk újabb előadásokat lemondani, úgy azokat a Nézőinket is kárpótolni fogjuk, akik a fenti előadásokra váltottak jegyet.

Kérdéseiket továbbra is a szervezes@madachszinhaz.hu e-mail címen várjuk, vagy forduljanak munkatársainkhoz hétfőtől péntekig, 10-18 óra között a +36-70-491-6780 és +36-70-684-0851-es telefonszámon.


KIEGÉSZÍTÉS - 2020. 11. 11.

Kedves Nézőink!

Nagyon sok nézőnk jelezte, hogy ragaszkodna a Rocksuli előadáshoz, nem szívesen váltaná vissza jegyét. 

Ezért a Madách Színház Igazgatósága úgy döntött, hogy új Rocksuli előadásokat tűz ki májusra, amikor – reményeink szerint - ezek az előadások megtarthatók lesznek.

Azok a nézőink, akik szeretnék a decemberi Rocksuli jegyeiket májusra cserélni, kérjenek a jegyvisszaváltásnál Ajándékkártyát, amellyel DECEMBER 1-TŐL meg is vásárolhatják a Madách Színház honlapján a 2021. május 7. és május 18. közötti előadások valamelyikére az új jegyüket.

A 100. Rocksuli előadásra megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek a 2021. május 8-án tartandó pótelőadásra. (Természetesen ezek visszaváltására, ajándékkártyára cserélésére továbbra is van lehetőség.)

Rocksuli előadások - 2021. május