2023. december 4., hétfő


A Madách Színház 2011. június 9-én mutatta be az I. Madách Musical Pályázat nyertesét, Bolba Tamás – Galambos Attila – Szente Vajk: Csoportterápia című mjuzikelkámedijét.

A Madách Színház 2009 decemberében írt ki nyílt pályázatot új magyar musicalek megalkotására; a felhívásra csaknem 80 művész, illetve alkotócsapat nyújtotta be musicaltervének szinopszisát és 5-5 dalát. Ezek közül a zsűri - Szirtes Tamás mellett Malek Andrea színművész, Kocsák Tibor zeneszerző, Müller Péter író és Tihanyi Ákos koreográfus - előbb húsz tervet választott ki, majd a szeptemberi értékelés után hét darabot hívott meg a pályázat döntőjébe. A győztes végül a Csoportterápia lett, amelyet a Nagyszínpadon mutatott be a Madách Színház, és immár 12 éve a repertoárja része.

A Csoportterápia sikere megerősítette abban a színház vezetését, hogy érdemes foglalkozni a tehetséggondozással: a Csoportterápia szerzőinek több műve is színre kerülhetett a következő években, mint a Poligamy, a Tanulmány a nőkről, a Meseautó vagy a Liliomfi. Az elmúlt 10 évben további két sikeres Musical Pályázatot is lebonyolítottunk, ezeknek köszönhetőek legsikeresebb magyar zenés előadásaink, a Csoportterápia mellett az Én, József Attila, és a legújabb, A tizenötödik.