2023. július 20., csütörtök


A Madách Színház társulata mély megrendüléssel búcsúzik Balázsovits Lajostól, a Nemzet Színészétől, színházi rendezőtől és színiigazgatótól.

Főiskolásként, már 1968-tól szerepelt a Madách Színház előadásaiban, majd a Főiskola után itt folytatta pályafutását. Emlékezetes szerepe volt többek között Gorkij: Éjjeli menedékhelyében Aljoska, Molnár Ferenc Az ördög című művében János, vagy Szabó Magda Béla királyában a címszerep.

Balázsovits Lajos az ország egyik legismertebb színésze volt, 20 éven át vezette a Játékszínt, a magyar színházművészet ezért is rendkívül sokat köszönhet neki.

Emlékét szeretettel megőrizzük.