2023. február 23., csütörtök


Mély megrendüléssel búcsúzunk Dunai Tamástól, Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló művésztől, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjától.

Dunai Tamás a magyar-francia szakos bölcsészdiploma megszerzése után, 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és azonnal a Madách Színházba szerződött. 

Felsorolni lehetetlen minden nagyszerű alakítását, száznál több szerepben mutatta meg színészi játékát, amely rendkívüli műveltséggel és zenei tehetséggel párosult. Mindig nagy szeretettel gondolt az Isten pénze előadásra, amelyben Cratchitet alakította, a Hegedűs a háztetőn Tevjéjére, a Shakespeare-szerepeire, a Doctor Herz főszerepére, a Mária evangéliumára, vagy a Kabaréban Schultz úrra. Sokszor emlegette a Getto című előadást, amelyben Srulikot alakította feledhetetlenül. Jelentős főszerepeket játszott a nagymusicalekben is: ő keltette életre Mr. Banks-t a Mary Poppinsban, és az Anna Karenina című musicalben Karenint. 

Több mint három évtizeden keresztül játszott a Macskák című musicalben, amelynek 40. születésnapját ünnepeljük márciusban, és Dunai Tamás örömmel készült az újabb Macskák-beli fellépésére. 

Dunai Tamást a Madách Színház és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. 

Drága emlékét szeretettel megőrizzük.