Vendégkönyv·Kapcsolat·Nonprofit Kft.·Próbatábla
Fortissimo Login·Hírlevélre feliratkozás·
 

Hírek

Shakespeare-fotókiállítás

2017. 06. 10.

„Legendás színészek, legendás szerepek” címmel kiállítás nyílt pénteken a Tolnay Szalonban.

A csodálatos fotóművész Keleti Éva, valamint kiváló kollégái, Horvát Éva, Pólya Zoltán és Ilovszky Béla fotóiból összeállított tárlat a Madách Színház legendás Shakespeare-előadásait idézi meg.
Művészi pályák legnagyobb sikerei elevenednek meg: Gábor Miklós és Huszti Péter Hamletje, Bessenyei Ferenc Othelloja, Huszti Péter Jagoja és Learje,
vagy Sztankay István, Schütz Ila, Gyabronka József a Lóvátett lovagokban, és még sok jeles művész alakításai, művészi pályák fénypontjai.  

A kiállítást Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója, valamint Dunai Tamás színművész nyitotta meg.

A kiállításmegnyitó a Szerelmünk, Shakespeare Fesztivál nyitó eseménye volt.
A tárlat július 16-ig tekinthető meg az előadások előtt és a szünetben.

Az alábbiakban szeretettel közzétesszük a Dunai Tamás által tartott rendhagyó tárlatvezetésén elhangzottakat:

"Az első képen Gábor Miklós felemeli a kezét. (Nemrég nagy élvezettel bújtam Gábor Miklós bőrébe, egy kecskeméti előadásban a Ruszt stúdióban-kivételes agya volt ennek az embernek.) 
Most mintha figyelmeztetne. „Amelyik fa nem hajt levelet, elpusztul.”

Tegnapelőtt Tarján Tamás irodalomtörténésszel könyvheti könyveket ismertettünk. Ahmed Amran, jemeni származású író könyvében egy kellemetlen matektanári kérdésre az egyik költői hajlamú diák így válaszol: 
Tanár úr, azért szeretem a gyökvonást, mert az emlékezteti a számot az eredetére, arra, hogy honnan származik, mitől lett olyan nagy. Úgy érzem, társadalmi szempontból jó lenne a gyökvonás rendszeres használatát kötelezővé tenni, mint a mellkasi röntgent. Mi emberek, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyök a gyökér szó rövidítése, így jelentését elveszítjük, és egy közömbös, csupán számmisztikai műveletre gondolunk. Az igazságtalanságok nagy részének az a forrása, hogy nem vonunk gyököt, nem keressük a gyökeret. Természetesnek érezzük, hogy valami hatványra van emelve. A hatványozás legtöbbször igazságtalan, gazságon alapul vagy protekción, érdemtelenül és indokolatlanul nagy előnyhöz juttat egyeseket, vagy bizonyos csoportokat. Tanár úr, a hatvány és hitvány szavak hasonlóságát bizonyos értelemben nem gondolom véletlennek.”
Eddig az idézet. A Madách Színházban - ezt a kiállítást elnézve - nyugodtan kijelenthetem: a Shakespeare-kultusz gyökere NEM hitvány.
Néhány előadás, néhány név az itt kiállított képeken nem látható gyökerekről.

1943.  Hamlet / rend.: Pünkösti Andor
Várkonyi Zoltán, Sulyok Mária

1953.  Rómeó és Júlia / rend.: Pártos Géza
Tolnay Klári, Darvas Iván, Váradi Hédi, Ladányi Ferenc

1954.   Tévedések vígjátéka / rend.: Kalmár András
Zenthe Ferenc, Körmendi János, Bodor Tibor, Vándor József

1960.  Vihar / rend.: Vámos László
Uray Tivadar, Márkus László, Vass Éva, Psota Irén

És az első kép:
1962 Hamlet / rend.: Vámos László
Gábor Miklós, Avar István, Bessenyei Ferenc, Tolnay Klári

Egyetlen ember játszik most is a Madách színpadán abból az előadásból: Lőte Attila. (Bumm tengernagy, bankigazgató - Mary Poppins. Rendezte Szirtes Tamás.)
1962-ben nyolcadikos voltam, piros nyakkendős úttörőként énekeltem a mohácsi fiúkórusban, és iskolai ünnepségeken szavalatokkal éltettem a felszabadító szovjet hadsereget. A Hamletről a Film Színház Muzsika címlapjáról értesültem. Később TV-felvételen láthattam, többször is. Gábor Miklósról, Vámos Lászlóról és az összes többi szereplőről aztán rengeteget megtudtam, mikor Tarr Mari, a híres előadás súgója 75 évesen velem lépett ki először a világot jelentő deszkákra. „Mesék a súgólyukból” című műsora itt a Tolnayban is ment, ahogy Mari mondta: „Az emlékezés gyertyáit szeretném meggyújtani a XX. század nagy színészei előtt”- talán, ha ez a KIÁLLÍTÁS is megteszi ezt – már nem volt haszontalan.

Itt kell megemlítenem a négy fotóművészt:
Keleti Évát,
Ilovszky Bélát
Horváth Évát, 
és Pólya Zoltánt.

Ők szinte a lehetetlenre vállalkoztak. Megőrizni a pillanatot. Könyörtelenül felejtésre ítélt szakma a mienk. Az új arcok, új élmények mindig fölülírják a régit. Ha a színházi fotós jól eltalál egy-egy pillanatot, akkor a falakon lévő képeket, kép-aláírásokat böngészve mi is megsejthetünk valamit a képen szereplők mesterségbeli tudásáról, varázsáról, esetleg emberi tartásáról is. Ez már varázslat. És - az emberismereten kívül - ez Shakespeare egyik legfőbb eszköze.

A mostani Tolnay-szalonbeli kiállítás 10 előadás képeiből válogat. Az tud igazán azonosulni a képekkel, aki látta valamelyik előadást. Aki nem - próbáljon meg kapcsolatba lépni a fotókon szereplő kollégákkal. Lehet. Figyeljék az arcokat, a szemeket, az átélés hőfokát, a koncentráció erősségét.

Én az 1973-as Ádám Ottó-rendezte Othello-t láttam ÉLŐBEN először. Másodéves főiskolásként csodáltam Bessenyeit, Husztit, Kalocsay Miklóst, Tímár Bélát, Piros Ildit, Almási Évát, és nem is reméltem, hogy valaha én is ennek a társulatnak a tagja lehetek. Aztán hipp-hopp, 1977-ben a Huszti-féle Hamletben már egyik katonát alakíthattam, aki a darab legelején izgatottan várja Hamlet atyja szellemét. Egyik nehéz mondatom így hangzott. „ Állj, ki az?” 

És egyik legrémesebb élményem is ehhez az előadáshoz köt. Majdnem lekéstem egy öltözéses főpróbát! Ott állt Huszti, Haumann, Psota, Mensáros talpig maszkban-jelmezben, én meg sehol. Nem volt még mobil. De valahogy előkerítettek. Nem felejtem el a kollégák pillantását. Lázár elvtárs, a gazdasági igazgató valamennyi büntetést is kiszabott. De a pénznél sokkal jobban használt az, hogy azóta mindent nyolcszor ellenőrzök. Igazán pihenni azóta is csak akkor tudok, ha biztos vagyok abban, hogy a naptáramat a fiókba tehetem, órámat meg szögre akaszthatom.

Aztán a kiállított négy Szirtes-rendezés közül háromban már én is benne voltam. A „Lóvá tett” ugyan időben megelőzi a „Sok hűhó”-t, de térben előbb ez következik.

Szirtes Tamás kiváló emberismerő, már akkor felfedezte, hogy bennem kézen fogva jár a csillogó intellektusú arisztokrata, és a majdnem hülye, könnyen átverhető kisember - úgyhogy váltva adott nekem egy-egy herceget, meg egy lüke rendőrt.

Két kis háttértörténet.
1. Pataky-effektus
2. Körmendi-szeminárium

Pataky Jenő akkoriban tért vissza Párizsból, élvezettel ropogtatta a magyar szavakat. Egyik híres bakija a bizonyíték arra, hogy a színész agyában a gesztus mélyebben rögzül, mint a szöveg. Hatalmas, toporzékoló, kiutasító gesztus után rémülten nézett ki a súgóra: „Mi jön most?
Ő volt az, aki rímelve is tudott bakizni. Egyik Szabó Magda darabban eredeti szövege ez volt.: „Ne téveszd össze a magadét a főlovászmester puvoárjával.” Tanúja voltam, mikor ez így hangzott: „Ne téveszd össze a magadét a főpolgármester fuvolájával.”

A Körmendi-szemináriumok rendszerint a Lóvá tett lovagok több mint száz előadása közben zajlottak a színfalak mögött, míg a komikus szekció várakozott az elöl sopánkodó májbajosok végszavára.  
Körmendi tanár úr gyakran tartott előadásokat, interperszonális, strukturális elemzéseket a shakespeare-i dramaturgia és a pornófilm nyelvezetének specifikus összefüggéseiről, különös tekintettel például a Rómeó és Júliára. A Shakespeare- hősök rengeteg bonyodalom, intrika, cselszövés, legyőzendő akadály után szinte a halál pillanatában tudják meg, hogy az egész hiábavaló. Ezekben a kommersz filmekben meg közli valaki, hogy: „Na , gyere, kisanyám!” – és püff.

Szirtes Makrancos-rendezését csak nézőként csodáltam. Remek, szikrázó előadás volt. 

Aztán 1985, a Szeget szeggel hercege! Az álruhába öltözött Mátyás király érezhetett ilyet. Élveztem Ráckevei Anna és Székhelyi József játékát, igyekeztem kovakő és katalizátor lenni – a Rendező Úr kérése szerint. Több mint százszor ment ez is.

A képek sora az 1991-es, Kerényi Imre rendezte Learrel fejeződik be. 
(A Shakespeare-előadások sora nem, hisz 1992-ben volt még a Mácsai rendezte Téli rege Mensárossal, 2005-ben meg a Stúdió-színházi Hamlet (Viczián Ottó, Kerényi, Huszti)... 

És hát nagy nap a mai, mivel maga William Shakespeare is a Madách színpadára lép.

A kiállítás utolsó képe is egy most játszott szerep-élményre rímel bennem.  Őze Áron rendezte a Valahol Európában-t Dunaújvárosban. Juhász Levente, aki a mai előadásban is játszik - ott Hosszú szerepét játszva kérdezi tőlem:
 (idézem röviden a jelenetet)

-Ki a fene Maga?
-És te
-Itt én kérdezek!
-Dehogy te kérdezel. A világ kezdődik ezzel a kérdéssel. Állj, ki vagy. Így kezdődik minden, és így is van vége. Állj, ki vagy. Lear király így felelt: Ember, mint te. Én nem vagyok Lear király. Nem vagyok senki se.”

Eddig az idézet.

Hogy én ki vagyok - azt eldönti az utókor.
Hogy a képeken szereplők kik - remélem sokan tudják.
Hogy a Madách Színház fájának mélyek a gyökerei - azt Önök is láthatták. Akkor is, most is - a Madách olyan helyzetben volt és van, hogy minden feladatra a legjobbat szerződtetheti.
Ehhez kívánok a színháznak erőt, Önöknek pedig jó szórakozást.
Köszönöm a figyelmet.

Tolnay Szalon, 2017. 06. 09."


vásárlás
2017. Június
HKSzCsPSzV
---1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 --
2017. Július
HKSzCsPSzV
-----
7
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 ------
2017. Augusztus
HKSzCsPSzV
-1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 ---
2017. Szeptember
HKSzCsPSzV
----1 2 3
4 5 6
11 12
18 19
25 26 27 28 -
2017. Október
HKSzCsPSzV
------1
2
13 14 15
16 17 18
23 24 25 26
31 -----
2017. November
HKSzCsPSzV
--1 2
6 7
13 14 15 16 17 18 19
24 25 26
29 30 ---